Hírek
2023. okt. 31.
Admin
Erasmus+
2023-1-HU01-KA122-VET-000134469 (A görög meló - digitális kompetenciák és szaknyelvi tudás erősítése)

A görögországi Erasmus+ rövid távú mobilitás programon október 18. és október 31. között iskolánk 30 informatikai és közgazdasági ágazaton tanuló 10. évfolyamos diákja vehet részt. A rövid futamidejű mobilitási projekt célja a pályázó intézményben dolgozók és tanulók szakmai fejlődésének támogatása az oktatás minőségének fejlesztése és megújítása érdekében.

2023.10.23. - hétfő
Hétfőn egy nagyon hosszú, de annál szebb napjuk volt tanulóinknak. Szkiáthosz szigetére kirándultak. A korai indulás sem szegte kedvüket. Egy mesésen gyönyörű helyre érkeztek meg, ahol ebéddel várták őket, majd egy kötetlen séta keretein belül felfedezhették a kikötőt és környékét. Utána egy békés öbölbe vitték őket, ahol bátran fürödhettek az arra vágyók. Az utazás nagy részét hajóval tették meg. A szép tájak mellett nagy élmény volt a hajón az is, hogy görög táncot tanulhattak gyermekeink, illetve a lengyel diákokkal közösen is táncolhattak magyar ès lengyel slágerekre. Későn, majdnem 9 órakor értek szálláshelyükre, de senki nem panaszkodott a fátasztó nap végén 😀.
2023. október 24. - kedd
Ma szakmai nap volt mindkét ágazat diákjainak. Természetesen tanulóink ügyesek és okosak voltak. Az infósok a különböző kábelek elméletével és gyakorlatával foglalkoztak, a pénzügyesek pedig a Marshall-keresztet, és a határköltséget ismételték át, természetesen angolul. A szabadidőben közös és egyéni programok színesítették a napot, este pedig közös party volt a lengyel tanulókkal.
2023. október 25. - szerda
A mai nap is folytatódtak a szakmai programok. A már korábbról megismert előadók angol nyelven oktatták diákjainkat. Persze nem maradt el a kulturális kikapcsolódás sem. Az infósok a közeli várat, míg a közgazdászok a Livethra hegy egy pontján található mágneses mezőt látogatták meg, ahol a fordított gravitáció jelenségét figyelhették meg a gyakorlatban. Livethra, ahol lefelé kell a lejtőn tolni a buszt, mert felfelé gurul. A víz is felfelé folyik a lejtőn és a műanyagpalack is felfelé gurul. Köszönjük Tótin Lóránt tanár úr felderítő munkáját, Roják Vince tanár úr bemuatóit. Várjuk Salamon József tanár úr magyarázatát.
2023. október 26. - 31.





KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Jelentkezés írásbeli felvételire
Fontos dátumok a középiskolai felvételivel kapcsolatban
2023. nov. 15.
Admin